Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra. (Jn 16,21.)
2016. január 9-én szombaton reggel 9 órakor mintha átsuhant volna az alhasamon egy kisebb görcs, de hamar elmúlt, aztán mintha újra. De semmi komoly. Jóslófájás, gondoltam.
A 28. hét után rendszeresen voltak jóslófájásaim. Mindenki arra következtetett, hogy karácsonyi baba leszel. Így az adventünk igazi várakozás volt. Nem csak Jézus megszületésének ünnepét vártuk, hanem a Te érkezésedet is. Azonban nélküled teltek el az ünnepek. Csalódtam, mert 2015 karácsonyára Téged kértelek a fa alá. Lassan teltek a napok. Éreztem, hogy egyre szűkösebb neked ott bent, de már egy ideje jóslófájások sem voltak.
Ezért aznap reggel nagyon örültem, hogy végre érzek valamit. Napközben többször is érezem, de igazából nem volt komoly. Délután kettőre azonban kiderült, ez az, elindultál, ez tényleg az, és minden egyes fájás egyben örömet is okozott, pedig tényleg fájt! Még sosem örültem, ha fáj valamim, de ez örömöt okozott, pedig jobban fájt mint eddig bármi. A szülészorvosom javaslatára beleültem egy kád meleg vízbe. Megtette a hatását, erősödtek a fájások és egyre gyakrabban jöttek. Apa ott ült mellettem a fürdőszobában, hogy ne legyen olyan nehéz ez az egy óra.
Három perces fájásokkal indultunk el a kórházba. Majd egyszer csak nem volt következő fájás. Megijedtem! Sokat hallottam arról, hogy leállhatnak menet közben a fájások, akár órákra, vagy egy napra. Tíz perc múlva azonban újra jött. Megnyugodtam, és újra öröm töltött el. Mégis csak jössz! A kórházba érkezés és a szülőszobáig való eljutás kálváriáját most inkább nem mesélem el, talán majd egyszer. A lényeg, hogy másfél órába telt, amíg feljutottunk a szülőszobára, 5 perces fájásokkal. Itt hadd mondjak köszönetet a szülésznőmnek, mert ha Ő nem lett volna ott attól a pillanattól kezdve, hogy beértünk a kórházba, lehet hogy a folyosón születtél volna meg.
A szülőszobát 17:00 órakor foglaltuk el. Felfeküdtem az ágyra, és vártunk. Apa végre újra mellettem lehetett. Még annyira mindig nem okoztak túl nagy gondot a fájások, mert még volt erőm, és agyam egyezkedni, hogy nem szeretném ha bekötnék az infúziót. Sosem volt még infúzióm bekötve, és ettől talán még jobban féltem, mint a szülés fájdalmaitól. De ragaszkodtak hozzá, a folyadék pótlás miatt. Bár közben megengedték, hogy igyak vizet, de mint utólag megtudtam, szabályellenes. Így utólag azért be kell ismernem, hogy az infúzió nem volt annyira szörnyű, mint ahogyan én azt korábban elképzeltem. Még lekéredzkedtem az ágyról, kimentünk WC-re, majd vissza. Aztán egyszer csak egyre erősebbek lettek a fájások. És eljött az a pillanat amikor azt mondtam, én ezt nem fogom kibírni. Apa ott állt mellettem fogta a kezemet, és biztatott, hogy ügyes vagyok, én pedig próbáltam meggyőzni, hogy de higgye el, tényleg nagyon fáj! Erre így utólag vissza gondolva elég vicces párbeszéd lehetett ez köztünk. Mosolygok is miközben ezt írom. A furcsa, hogy ugyanarra a szituációra mennyire másként emlékezünk: én úgy emlékszem, hős voltam, és csak hangosan nyöszörögtem, de utólag kiderült, apa úgy emlékszik, hős voltam, és hangosan kiabáltam, én viszont erre nem emlékszem, de apa ragaszkodik az állításához, hogy kiabáltam. Rád bízom melyikünknek adsz igazat!
Amikor a doktornő azt mondta, benne vagy a szülőcsatornában, innen már csak természetes úton van kiút, akkor nagyon megnyugodtam! Valóban természetes úton hozhatlak a világra.
Ebben a kórházban lehetőség van a kéjgáz fájdalom csillapító használatára. Az orvosom, aki végig bent volt a szülésznővel együtt, többször felajánlotta, hogy próbáljam ki, segít. Jó ideig elutasítottam, hogy nekem nem kell, de volt az a pont amikor azt mondtam, hogy na jó, adok neki egy esélyt. Jól döntöttem! Tényleg segített.
Burkot repesztettek, hogy megkönnyítsék neked a kiutat, kaptam végül oxitocint, mert lerövidültek a fájások. Hiába próbálkoztak a gátvédelemmel, végül lett gátmetszés, mert nagyon nagy voltál, és jobb ha vágnak, mint ha repedek. A kitolási szakasz azonban már könnyű volt. Végre valóban történt valami. Az orvos pontról pontra mondta, mikor mit csináljak, és hogyan nyomjak, mikor vegyem a levegőt. De nem akartál jönni, vissza csúsztál. A doktornő tartott a hasfalamon keresztül, hogy ne tudjál visszacsúszni. Egyszer csak minden fájdalom elmúlt, mindennek vége volt, és csak a Te sírásod lehetett hallani. 20:25 perckor megszülettél. Megtudtuk amikor kibújtál, mi volt az oka annak, hogy visszacsúsztál: a két kis kezeddel fogtad a fejedet! Apa elvágta a köldökzsinórt, és a mellkasomra fektettek, éreztem a pici meleg nyirkos testedet. Rajtam feküdve már nem sírtál!
Végre találkoztunk!
Remek csapat volt mellettem amíg a világra hoztalak. Annyira bensőséges, meghitt légkört teremtett a doktornőm, és a szülésznőm, mintha két közeli nagyon jó barátnőm lett volna végig mellettem. Élmény volt mellettük, velük szülni és nem trauma.
Másnap, amikor reggel felébredtem, végiggondoltam a történteket. A korábbi félelmeimet. Mindig azt mondtam, hogy majd az első szülés után megmondom, hogy lesz-e a gyerekemnek testvére.
Másnap reggel, veled a karjaimban azt éreztem, igen, kész és képes vagyok arra, hogy szülessen testvéred!
Kedves Olvasóm!
Ha szülés előtt állsz még, pár jó tanács!
Körültekintően válassz orvost!
Legyen fogadott szülésznőd!
Ha fájásokkal indul meg a szülés, még otthon ülj bele egy kád meleg vízbe, legalább egy órán át maradj a vízben, közben érdemes cserélni a vizet, hogy állandó legyen a hőfok, és hogy ne hűljön ki a víz. Ez felgyorsítja a vajúdás folyamatát. Apát érdemes oda ültetni a kád mellé, hogy közben ne legyen olyan unalmas, és legyen kinek elmondani: ez most fáj!
Ha azonban a magzatvíz folyik el először, akkor azonnal indulj a kórházba!
Ha elfolyik a magzatvíz, és azonnal fájások is vannak, akkor feküdj le, és hívjál mentőt! Ebben az esetben fennáll annak a rizikója, hogy előre csúszik a köldökzsinór és galibát okoz!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: