Ági

Volt egy munkatársam, egy lány, akinek valami miatt fontos voltam. Látta rajtam, hogy keresem Istent, hiába hittem azt, hogy már megtaláltam. Még csak kereső voltam, az életem még nem volt Jézusé.

Ő azt is látta, hogy mennyire nincs rendben az életem, én hiába hittem, hogy minden rendben van, és tettem úgy, mint ha minden rendben lenne. Talán magamnak sem vallottam be, de semmi nem volt rendben. Káosz volt leginkább. Görcsös erőlködés. A saját erőmből akartam mindent elérni, és saját erőmből megváltoztatni mindent és mindenkit, hogy végre minden jó legyen nekem. De ehhez kevés a saját erő. Megváltoztatni semmit nem tudok, csak elfogadni, és szeretni mindent és mindenkit úgy, ahogyan van. De messze voltam ettől akkor! Nagyon messze. Persze még most is van mint tanulnom, de legalább most már látom mi a különbség az „első” és az „utolsó” között. Ez a lány ezt mind látta! Látta, és imádkozott értem. Állhatatosan, soha nem lankadva, hittel, és semmit sem kételkedve, és hívott újra és újra gyülekezetbe, én pedig újra és újra visszautasítottam. Sokszor voltam vele szembe szeretetlen, vagy mondhatni nem túl kedves, és ő mégsem adta fel. Újra és újra hívott gyülekezetbe, de én oda nem akartam menni. Hatalmas volt bennem az ellenállás. Ma már látom, hogy a Sátán, aki akkor az életem ura volt, mindent megtett, hogy távol tartson engem attól a helytől, ahol Jézusról hallhatok, tisztán, az ige tükrén keresztül. Félelmetes belegondolni ebbe! Távol tartott Jézustól, én pedig engedtem, hogy napról napra egyre jobban tegyen tönkre. Érzelmileg egyre labilisabb voltam, vágytam arra, hogy valaki szeressen, talán mindennél jobban erre vágytam, de én magam sem tudtam szereti, kapni akartam, nem adni, mert nekem sem volt semmim, amit adhattam volna. De ő nem adta fel. És volt az a pont, a káosz közepén, amikor azt mondtam: ez így nem mehet tovább! És elfogadtam a meghívást, elmentem vele a gyülibe, és ott akkor Isten megszólított. Én pedig válaszoltam a hívásra.

Ha Ági feladja, nem tudom, most hol lennék. Nem tudom, hogy Isten küldött-e volna még valakit, hogy ne merüljek el teljesen az élhetetlen, Istentelen káoszban. Ági talán nem is tudja, hogy az imáinak milyen fontos szerepe volt az életemben! Hogy Isten őt használta abban, hogy elindítson azon az úton, amin megismerhettem Őt, és elfogadhattam Jézust személyes Megváltómnak! Azóta rengeteg áldást kaptam Istentől azon felül is! Nemcsak azt, hogy lett egy gyülekezet, ahova járhattam, de az összes barátomat, a legjobb barátnőimet, a valamikor a lakásomon működő imaközösséget, és a családomat is, annak köszönhetem, hogy volt valaki, aki nem fáradt el, szüntelenül könyörögni értem, és azért hogy életem legyen Krisztusban. Ha ő, abbahagyta volna az imát, és nem fogadom el a hívást, ma mindebből semmim sem lenne!

Az az imám, Kedves Olvasóm most érted, hogy legyen az életedben egy „Ági”, aki imádkozik érted, aki nem adja fel, legyél bármilyen élethelyzetben, legyen valaki, aki érted könyörög Isten színe előtt. És imádkozom minden „Ágiért”, hogy sose adják fel az imádkozást értünk, elesettekért!

Nézz szét a környezetedben! Ki az, akit Te hordozhatsz imában minden nap, mert szüksége van rá, hogy megszabaduljon, meggyógyuljon, vagy Isten betöltse valamilyen szükségét?