Eszter könyve

5 hónapja anya

20160113_025707

Noel Nátán 5 hónapja 2016. január 9-én 20:25 perckor megszületett. Én pedig anya lettem! Aznap ott 20:25 perctől a Te anyukád vagyok. Bár már előtte 9 hónapom volt arra, hogy felkészüljek rá, hogy találkozunk, és Te és én elindulunk egy közös úton.

De nem tudtam felkészülni, mert nem tudtam mire kell felkészülni. Minél közelebb kerültünk a kiírt naphoz, annál jobban vártam, hogy legyen már vége, már nehéz vagy, már mar a sav, már nem tudok aludni. De érzelmileg teljesen mást éreztem. Egy csendes ellenállás fogalmazódott meg bennem: Nem akarlak elengedni! 9 hónapig éltél bennem. Isten egyik sejtemet új életre hívta. Ott bennem, belül egészen láthatatlan módon, de Isten számára láthatóan elindult az életed! Ezt, azt hiszem, sosem fogom ésszel felfogni. Ez az igaz csoda! Éreztem ahogy növekszel, majd augusztusban elkezdtem érezni, hogy mocorogsz. Először olyan volt, mint ha egy pillangó szárnya simogatna belülről. Imaórán ültünk éppen, amikor először megéreztelek! MI: Te és Én egyek voltunk! Vártam, hogy megszülessél, hogy láthassalak, de mégis olyan jó lett volna örökké így maradni! De Te sem sietted el az érkezést, vártál az utolsó pillanatig. Másnap töltöttük volna a 40. hetet.

Nagyon féltem! Egyet tudtam, természetes úton akarok szülni, nem akarok fájdalom csillapítót kapni, a legtermészetesebben szeretném ha megszületnél, de azt sem akartam, hogy fájjon, mert amit meséltek a fájdalomról, az több volt mint amit ember túlél. Már senkivel nem voltam hajlandó beszélni a szülésről, mert csak rémtörténeteket lehetett hallani, arra pedig nem volt szükségem. Pánikolni segítség nélkül is tudok!

De nem tehettem mást, mint vártam. Vártam, hogy elindulj, mert ez az élet rendje. Vártam, hogy érezzek valamit. Beszéltünk hozzád Apával, hogy gyere, várunk, és szombaton reggel 9 órakor mintha átsuhant volna az alhasamon egy kisebb görcs, de hamar elmúlt, aztán mintha újra. De semmi komoly. Jóslófájás gondoltam. Délután kettőre azonban kiderült, elindultál, ez tényleg az, és minden egyes fájás egyben örömet  is okozott. Ez egészen megmagyarázhatatlan. Még sosem örültem, ha fáj valamim, de ez örömöt okozott, pedig jobban fájt mint eddig bármi. Készen álltam arra, hogy elengedjelek, és készen álltam a találkozásra Veled!

Leírhatatlan az öröm amit érzek, mert vagy nekem! Semmihez sem hasonlítható a szeretet, amit érzek irántad! Anya lettem! Tudom mit jelent az anyai szeretet! Féltő szeretet, ami semmit nem akar, semmire nem vágyik, csak arra, hogy Neked a leges-legjobb legyen mindig minden!

Isten irántunk való szeretete is egészen új értelmet kapott! Mit is jelent valójában a féltő szeretet! Amit eddig nem érthettem, mert el volt rejtve a szemem elöl! Mi ugyanolyan kiszolgáltatott helyzetben vagyunk Isten kezében, mint Te a miénkben. Isten féltőn szeret bennünket. Mindenből a legeslegjobbat akarja nekünk. Őriz, és vigyázza minden lépésünket. Ha valamit tilt, figyelmeztet, azzal nem elvesz valamit, hanem megóv valamitől. Értünk teszi, és nem ellenünk!

Hogy milyen volt a szülés, legközelebb azt is elolvashatod!

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!