Szingliből lettem feleség

Talán kicsit furcsa cím, de aki ismer, nem lepődik meg.  Az egyedüllét állapotából feleség és anya lettem, a zajos Budapestről egy kicsi barátságos faluba kerültem. Röpke pár hónap leforgása alatt a feje tetejére állt az addigi megszokott, kiszámítható életem. Miért kezdek el blogot írni? Talán pont ezért.

Már lassan eltelt két év azóta, hogy az életem gyökeresen megváltozott. Hogy hiányzik-e a megszokott életem? Igen, van, hogy hiányzik a lakásom, a barátaim, a gyülekezet ahova 5 évig jártam, a kórus amiben énekeltem, a munkám, az emberek akiknek segítettem nap mint nap. Bánom-e a váltást? Volt, hogy bántam. Volt, hogy nehéz volt, de valójában sosem fordultam volna vissza. Nézem Noelt, ahogy nap nap után egyre jobban nyílik ki az értelme, ahogy egyre több mindent tud, egyre jobban ki tudja fejezni magát – ő egy igazi csoda! Érte, miatta nem bánok semmit! Neki itt sokkal jobb, mintha a zajos, koszos fővárosba született volna egy 30 nm-es belvárosi garzonlakásba.

10 évig éltem Budapesten. 2004. szeptember 1-én főiskolai gyakornokként kerültem a Baptista Szeretetszolgálathoz szociális munkás tanoncnak. Majd főállású munkatárs lettem, és drogos hajléktalanok között dolgoztam utcai szociális munkásként. Ez a munka szerelem volt első látásra. Éreztem, ott vagyok, ahol Isten látni akar. E mellett, hogy kiegészítsem a fizetésemet, és legyen pénzem a másod diplomámra, pár évig dolgoztam egy másik alapítványnál is, ahol már leállt szenvedélybetegeknek tartottunk visszaesés megelőző csoportot, és aktív szerhasználók hozzátartozóinak, főleg szülőknek tartottunk támogató csoportot. Közben elvégeztem az addiktológiai konzultáns képzést is. Berendeztem az életemet, találtam gyülekezetet, barátokat, volt egy ici-pici saját kis lakásom, amit szépítgettem, hogy igazi kis béke sziget lehessen a nagyváros forgatagában. Megvolt mindenem, amit földi halandó csak kívánhat magának, egyetlen dolgot kivéve, a saját családot. Se férj, se gyerek.

Majd pont 10 év múlva, ez a korszak lezárult, és 2014. szeptember 1-én felszálltam arra a vonatra, ami az új otthonom felé vitt, és elindultam Nyíregyháza irányába, amerre addigi életemben még sohasem jártam. A teljes ismeretlenség várt, és az én csodálatos férjem az állomáson. Most már úgy tűnik, hogy akkor ott, azzal a vonattal, örökre magam mögött hagytam Budapestet. De hogy is került a férj az állomásra?